Áfonya árak

Az áfonya árak szezonról szezonra változnak, hiszen több tényező is befolyásolja folyamatosan, így előre nem lehet megmondani mikor mennyi lesz az ára. Hazánkban az áfonya egyre inkább népszerű csemege, főleg mióta az egészség tudatosan étkezők tábora egyre jobban növekszik. Hiszen a gyógyhatása is jelentős: vérképző, gyógyítja a légúti megbetegedéseket és a köhögést is enyhíti. Az áfonya bogyók sok kalciumot, foszfort, vasat, jelentős mennyiségű C-, B1- és B2-vitamint is tartalmaznak. Viszont itt is igaz – mint minden zöldség és gyümölcs esetén, – hogy az áfonya szezon idején érdemes nagyobb mennyiségben vásárolni belőle. Ugyan szinte egész évben elérhető a nagyobb bevásárló központok polcain, de jóval magasabb áron. Érdemes a szezonban szedd magad áfonya helyeket is felkeresni, mivel már hazánkban is megtalálható az egyéb népszerű gyümölcsök szedd magad akciói mellett.

Áfonya árak

Az áfonya ára több tényezőtől is függ, ilyenek:

  1. a magyar termelők milyen áron és mikortól tudnak szállítani a hazai piacokra, mivel azokat általában július elejéig a külföldről behozott termékek uralják.
  2. A másik pedig az időjárás: nem mindegy ugyanis, hogy mennyire csapadékos, vagy száraz az idő. Ha pedig kevés van belőle, az még jobban felviszi az egyébként sem olcsó áfonya árát.

Ezek miatt szinte lehetetlen megjósolni, hogy mikor mennyi lesz az áfonya – vagy bármely zöldség, gyümölcs – ára.

Az árak alakulásáról

A felvásárlási árak a korábbi évekhez hasonlóan tág határok között mozogtak. Az áfonya esetében pedig a szedés is jóval nehézkesebb és sokkal több idő 5-8 kg leszedése, mint, pl. egy ugyanilyen súlyú görögdinnye esetén.  Mivel pedig utóérése nem jelentős, ahhoz, hogy finom, édes bogyókat szüreteljenek viszonylag érett állapotban kell leszedni a termést. Mindezek miatt az áfonya ára meglehetősen magas, ami a kedvezőtlen időjárás alakulása miatt még tovább növekedhet.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_%C3%A1fonya

Vissza a kategória cikkeihez