Tartalomjegyzék
A Spartan áfonya egy erős növekedésű, korán termőre forduló, korai érésű áfonya fajta. Ez a bogyós termésű növény hazánkban is egyre kedveltebb, bár speciális talajigénye miatt sokan tartanak a nevelésétől. Az áfonya a hangafélék családjába tartozó növény, melynek legalább 200 fajtája van. Ezek közül a legismertebb a fekete áfonya, a vörös áfonya és a tőzegáfonya.
Ez az örökzöld cserje elsősorban Észak-Amerika és Észak-Európa hegyes vidékein az erdőszéli ligetes területeken, illetve fenyvesekben lelhető fel. Igen kedveli a napfényes, félárnyékos helyeket, a savanyú talajt és a csapadékos, hűvös klímát. Mindezek miatt az itthoni kontinentális éghajlaton vadon kevés helyen található meg. Így hazánkban leginkább a Mecsekben, Zemplénben és az Alpokalján találkozhatunk vele szabadon, mely a ritka számú előfordulása miatt védett növénynek lett nyilvánítva.
Spartan áfonya jellemzése
Ez a fajta jellemzően 1,5-1,8 m magasra nő, de akár a 2 méteres magasságot is elérheti. Lassú növekedésű áfonya fajta, mely gyönyörű nagy bogyókat érlel, amik kiváló ízűek és zamatosak. Bő hozamú bokra akár 5-6 kg áfonyát is teremhet. Hatalmas, hamvas kék termései már júniustól szüretelhetők, igen korai fajta. Bár öntermékeny, de két hasonló időben virágzó fajtát egymás mellé ültetve a gyümölcsök nagysága és a bokrok termésmennyisége fokozható. Hármas csoportba ültetve látványos díszcserjéi lesznek a kertnek, főleg a tavaszi virágzáskor és az ősszel a csodás lombszíne miatt, amikor a levelek a sárga és a narancs különböző színeiben pompáznak.
Spartan áfonyák gondozása
Nevelése és gondozása megegyezik a többi áfonya fajtáéval, nem igényel különösebb növényvédelmet. Szaporítása magról is lehetséges ugyan, de célszerű inkább oltványokat vásárolni, mivel a magról kelt palánta kevesebb termést ad. Gondoskodni kell a megfelelő vízellátásáról, mely leginkább esővíz legyen 2-3 naponta adva a növénynek. A savanyú talajt kedveli, ezt meg kell erősíteni tavasszal. A harmadik évtől a visszavásása is segíti a megfelelő lombosodást és a terméshozamot is növeli. Az áfonya nemcsak egészséges, de gyógyhatású is, így rendszeres fogyasztása mellett számos betegség megelőzhető.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_%C3%A1fonya
Vissza a kategória cikkeihez